Végzet

Végzet

Edward Olaszországba ment. Azt hiszi meghaltam, meg kell állítanunk, ő csak egy tévedés áldozata. Miért csinálja ezt? Hiszen már nem is szeret.. az én szívembe még mindig ott ragyog Ő. Hosszú idő múltán is fájdalommal tölti el szívem, lyukat égetve mellkasomba, mikor ki mondom a nevét. Nem teheti ezt!!!!!!! Sikítottam gondolataimban.
- Bella kérlek nyugodj meg!! – zökkentett ki Alice.
- Bella, én nem tudok veled menni, amint meghalja gondolataimat, nem fog várni, azt fogja hinni becsapom. Magyarázta Alice. – Emlékszel az útra amit mondtam, hogy hol lesz?
- A toronyóra alatt. Böktem ki.
- Igen. Nincs több időnk menned kell.
Kipattantam az autóból, és rohanni kezdtem, meg kell állítanom, nem teheti ezt, hiszen élek, és szeretem, bár ő már nem engem, de nem nem halhat meg!!!!!!!! Átvágtam a tér közepén a szökőkúton mindenhol vörös köpenyes alakok, nem látom őt, de érzem itt van, mindig megérzem jelenlétét. Szemem egy hatalmas épületre emeltem. Igen ezaz!!!! Meg van!!! Ott áll a toronyóra alatt, a napfény elől épp pár centire húzódott meg, már az ingét gombolja ki. Rohanok, gatyámból ömlik a víz. Nem érzi az illatom? Mi történik? Hirtelen a földön találtam a fejem, a következő másodpercben pedig Edward karjaiban tartott. Szorosan magamhoz vontam.
- Carlislenak igaza volt. Mégis csak létezik a mennyország. Mondta nevetve.
- Edward, élek, és te is élsz még!!!!! Kiáltottam fülébe. Kitágult szemekkel nézte arcomat, de a következő pillanatban már nem éreztem hűvös érintését, egy másik kar fogta testem. Felix kiről már annyi történetet hallottam tartotta szerelmem, Edward közelebb hajolt, bőre súrolta az enyémet, és csak ennyit mondott: Szeretlek.
Ez volt az utolsó szó mit hallottam tőle, és a sötét alak elvitte tőlem.
- Nem , neeeeeeeeeeeeeeeee, sikítottam. Edward Szeretleeeeeeeeek!!!!!! Kétségbe estem tudtam itt a vége. Belehalok, ha még egyszer elveszítem. Ez nem lehet. Könnyeim előtörtek, és csak ömlöttek. Megláttam egy másik fekete köpenyes alakot, kinek kezeibe az én törékenynek látszó legjobb barátnőm volt.
- Sajnálom. Suttogta. – mond meg mindenkinek. Sajnálom. Mondta újra.
- Ne Alice ne!!! Ordítottam. Majd az alak elengedett.
- Távozz!! Utasított. De én nem reagáltam semmit, magamat is belevetettem abba a sötét helybe ahol utoljára láttam szeretteimet. Ennyi volt. Vége az életemnek. Nem fájt nem éreztem semmit. Csak egyedül voltam, teljesen egyedül.

Egész testem remegett, és sikítoztam mikor felébredtem. Testem egy hűvös érintéssel találkozott.
- Bella minden rendben? Kérdezte Edward.
Hát persze csak álmodtam. Közelebb húztam hogy meg tudjam, tényleg ébren vagyok. Illata édes volt, bőre hideg, márvány teste enyémet súrolta.
- Köszönöm. Suttogtam.
- Még is mit? Kérdezte értetlenkedve.
- Hogy itt vagy, és szeretsz engem. Mondatom elmosolyodott, majd közelebb hajolt hogy ajkunk összeérjen.
- Bella te vagy az életem. Majd forró csókot intett ajkaimra.